Fakivágás alpintechnikával
Festés, tisztítás, szerelés, javítás alpintechnika segítségével Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen és Eger vonzáskörzetében.
Számos olyan hely, munka, feladat létezik, amelyet teljességgel lehetetlen megközelíteni azok számára, akik nem rendelkeznek megfelelő alpintechnikai felszereléssel. Ilyenkor mindenkinek a magasban végzendő feladatok jutnak az eszükbe, nem is gondolván arra, hogy a mélység ugyanolyan veszélyes „üzem”. Ugyanolyan felszereltség kell ahhoz is, ha egy meredeken, sziklafalon, vagy - ha egy ház környezetét vesszük alapul - egy kútba, beomlott pincébe kell leereszkednünk.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az önbizalommal teli partizánakciókat egyáltalán nem javaslom, mert az említett helyek stabilitása legtöbbször egyáltalán nem megfelelő. Legyen az egy félig beomlott pince, ahol veszélyhelyzetet kell elhárítani, vagy értékmentést végezni, de hasonlóképpen nem ajánlatos még egy viszonylag alacsony, ötméteres magasságba sem felmászni egy fára, gallyazás céljából egy működő láncfűrésszel – és akkor még nem is beszéltem a 20-30 méteres magasságokról.

A testi épség és az emberélet nem múlhat pár tízezer forinton, emiatt senkinek nem érdemes kockára tenni ezt még akkor sem, ha a feladat viszonylag egyszerűnek ígérkezik. Mindig kérje ki egy olyan szakember segítségét, aki jártas ezekben a munkálatokban, és több száz referencia, sikeres, balesetmentesen elvégzett feladat van a háta mögött.

Szolgáltatásaim a következő feladatokra térnek ki:


Festés, mázolás alpintechnikával - magasban és mélyben egyaránt
-          Házfalak festése
-          Ablakkeretek csiszolása, festése

Tisztítás alpintechnikával - magasban és mélyben egyaránt
-          Üvegfelületek tisztítása
-          Gabonasilók, tárolók tisztítása
-          Falak tisztítása
-          Napelem tisztítása
-          Lámpák, világítótestek tisztítása
-          Homlokzatok tisztítása
-          Árnyékolók tisztítása
-          Csatorna, ereszcsatorna tisztítása
-          Tetők, cserepek tisztítása

Szerelések alpintechnikával – magasban és mélyben egyaránt
-          Fémszerkezetek szerelése
-          Homlokzatok, falak javítása
-          Stablondeszka csiszolása, festése, felújítása
-          Lámpák, izzók szerelése, cseréje, javítása
-          Villanyszerelés

Reklámhordozók kihelyezése alpintechnikával házfalakra, hidakra, felüljárókra
-          Molinók, matricák kihelyezése
-          Óriásplakátok ragasztása, kihelyezése

A felsorolás nem a teljesség igényével történt, hiszen rengeteg olyan kisebb-nagyobb szerelési, javítási teendők merülhetnek fel egy intézménynél, lakóháznál, családi háznál, melyeket felsorolásszerűen megadni lehetetlen.

Éppen ezért javaslom, bármilyen hasonló jellegű munkálatokra van szüksége, bátran keressen az elérhetőségeim egyikén.

Hívjon bizalommal!
Hunyor Bence: 
06-30/997-3720
e-mail: bencehunyor@gmail.com
Copyright 2016 - Fakivágás alpintechnikával - topalpin.hu 

Weboldalkészítés >>>