Fakivágás alpintechnikával
Fák okozta veszélyelhárítás, kárelhárítás, kármentesítés Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen és Eger városaiban és vonzáskörzetükben.
A munkám során kiemelt hangsúlyt fektetek a különböző értékek megőrzésére, de ami fontosabb az anyagi javaktól is, az az ember egészségének, életének a védelme. Ilyenek azok a kárelhárító, kármentesítő munkálatok, amiket gyakorta végzünk akár közterületeken, akár kertekben, magánterületen belül.

Munkám során gyakran tapasztalok olyan szituációkat, amikor a fa egyes részei, annak gyökérzete, törzse vagy ágai, gallyai olyan állapotokban, helyzetekben vannak, amikor elengedhetetlen szükségessége van a gyors és szakértő beavatkozásnak. A kárelhárítás, kármentesítés ennek a munkának az a külön műfaja, aminek elvégzését semmi esetre sem javasolt hozzá nem értő, de annál lelkesebb mesteremberekre bízni, ugyanis a tapasztalat hiánya miatt sokkal nagyobb kár érhet bennünket, mint amit el szeretnénk hárítani. A munkámra ez összességében igaz, de erre a kárelhárító, kármentesítő szegmensére az alpintechnikával dolgozó favágóknak hatványozottan mondható. Senkinek nem javaslom, hogy a magasfeszültséghez érő, azokba beakadt ágak, gallyak önálló eltávolításába kezdjen. Ugyanez a helyzet, ház felé dűlő fáknál, ház felett lévő gallyaknál, különböző helyekre beszorult faágaknál, vagy magasan lévő, esetleg rossz, korhadt, odvas állapotban fák esetében sem.

A szakértelem, a tapasztalat, a megfelelő biztosítók, minőségi gépek, célszerszámok nélkül ezek a munkálatok baleset-, és életveszélyesek! 

A kárelhárítási munkák közé tartozhat többek között:

- Elektromos vezetékeket elérő fatörzsek, gallyak, ágak, lombkorona eltávolítása biztonságosan, kábel-, és vezetékszakadás nélkül, alpintecnikai felszerelés használatával. 
- Ereszcsatornába, ereszcsatorna mögé nőtt gallyak, bokrok, bozótok eltávolítása az ereszcsatorna állapotának megőrzésével, roncsolás, bontás nélkül.
- Odvas, korhadt, elöregedett fák kivágása, mely potenciális veszélyforrás, időzített bomba lehet akár közterületen, akár magánterületen.
- Útra benyúló, a földből félig vagy egészen kifordult fák kifordítása, kivágása, elszállítása.
- Ház felé veszélyesen benyúló, ház felé dűlő, út felé dűlő, nagy törzsátmérőjű vagy nagyon magas fák kivágása, gallyazása.
- Kerítésbe benőtt fák, gallyak eltávolítása szakszerűen, kármentesen.
- Nagy lombkoronával rendelkező fák ritkítása, gallyazása, metszése, a fa közvetlen környezetének, a házak, lakóépületek védelmében. 
- Viharkárok okozta helyzetek elhárítása, a már kidőlt fák aprítása, gallyazása, biztonságossá tétele – különösen ha épületre, személyautóra stb. dőlt.

A károk elhárítását, kármentesítést követően igény esetén a törmeléket, zöldhulladékot elszállítjuk a helyszínről, megspórolva ezzel egy újabb szolgáltató felkeresését az ügyben.
Ha megváltozik egy fa helyzete az előző időszakokhoz képest, látjuk hogy napról napra jobban dől, vagy a gyökere kezd a földből kifordulni – főleg meredek, dombos területen jellemző – esetleg beteg, korhad, odvas vagy kiszáradt, érdemes egy szakemberrel megvizsgáltatni, hogy milyen állapotban van, a környezetére mennyire veszélyes egy esetlegesen előforduló nagyobb vihar előfordulásakor.

Mentsük meg ingóságainkat, és ami még fontosabb: a testi épségünket!
Hívjon bizalommal!

Hunyor Bence: 
06-30/997-3720
e-mail: bencehunyor@gmail.com
Egyéb munkák
Szolgáltatásaim közé tartoznak még különböző alpintechnikai munkák, pl.: ereszcsatorna tisztítás, veszélyelhárítás...
Copyright 2016 - Fakivágás alpintechnikával - topalpin.hu 

Weboldalkészítés >>>